pedalosmoszkvics
Tartalom
Menü
 
E-mail

pedalosmoszkvics@freemail.hu

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Gyűjtők és gyűjteményeik
Gyűjtők és gyűjteményeik : Andris

Andris

  2010.09.04. 12:34


Amikor még kissrác voltam,volt az utcánkban egy srácnak egy pedálosa,ilyen fellelt/viseltes állapotú kettes Moszkvicsa.

5-6 évesen pont megfelelőnek és egyben sajnos elérhetetlennek tűnt a verda minálunk,de mindig lestem a srácokat,és többször mehettem is vele pár percet.

30 év elteltével egy emberkéhez kísértem el épp a haveromat,amikor megláttam egy lomkupac közt a kidobandó vasak és tönkrement kerti játékok közt egy pedálost.

Elcsodálkoztam,s persze jöttek az emlékek. Egyből gyerek lettem és már láttam,hogy milyen szép verda kerekedik majd ki belőle a leendő kisfiamnak,ha eladná esetleg. Nekem adta,meg is köszönte,hogy elvittem. :)

Itthon nekiláttam és felújítottam,majd amikor rátaláltam itt a G-portál oldalra/index-fórumra,akkor kinyílt a világ előttem.  Közben az egy gyerekből kettő lett és úgy érzem nem maradhatnak ki ők sem ebből a feelingből.

 

 

 

 

Sok M.-ot vettem és felújítottam pár év alatt,de csak az igazán kedvenceket tartottuk meg,kedvenceim a korai kettesek,meg teccik' a gömbi is.  Miközben  pedáloztunk,egyre több barátság is kötődött kis-hazánkban,hisz vagyunk jópáran,akiket elvarázsolnak a kis-Moszkíícsok,segítjük egymást,csereberélünk akár és ez tök jó. Közben míg vadászgatunk/tervezgetünk/felújítgatunk,jólesően és irigykedve nézzük a gyerkőcök örömét pedálozás közben.

 

 

 

Köszönjük az említett nagyon hasznos oldalak létrehozását! Jó,hogy láthatjuk itt egymás kincseit,hisz a találkozókra nem mindenki tudja elhozni a féltve őrzött verdáit,itt pedig lehet ámulni-bámulni. :)   Mindannyiótoknak sok pedálos kilométert kívánunk!

http://iwiw.hu/pages/image/albumdata.jsp?albumID=630273&userID=13569672

 

 

 

 

 

 
Óra
 
Látogatottság
Indulás: 2006-05-20
 
Tartalom

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.